mátrai erőmű

2018. szeptember 19. 13:59 | Portfolio

Naperőműveket épít és a szénkorszak végére készül a Mátrai Erőmű

Egyhangúlag elfogadta a Mátrai Erőmű Zrt. közgyűlése a társaság 2030-ig szóló fejlesztési stratégiáját. A stratégia fókuszában a hagyományos lignit-biomassza-gáz alapú termelési szegmens eredménytermelő képességének helyreállítása és megőrzése, valamint a megújuló energiatermelés, a rendszerszabályozás és az energiatárolás áll.

2018. szeptember 08. 13:30 | Portfolio

Közeledik a szénkorszak vége - Több ezer munkahely szűnhet meg Magyarországon

Óriási kihívás előtt áll az európai szénszektor, miután nagyrészt a szén-dioxid-kibocsátás és a légszennyezés csökkentésének erősödő szándéka, valamint a termelő egységek elöregedése miatt a ma az unióban működő szén-, illetve lignittüzelésű erőművek kétharmadát le kell majd állítani 2030-ig. A folyamat a magyarországi iparágat is érinti, az Európai Bizottság becslése szerint ezért a jelzett időpontig több ezer állás szűnhet meg Magyarországon. Mint más területeken is, az energiaátmenet azonban itt is lehetőséget is jelent: a korábban az iparágban dolgozók megélhetésének további biztosítására - és a kieső áramtermelés legalább részbeni pótlására - a Bizottság kutatása szerint pedig az egyik legjobb megoldást a megújuló energiaforrások, elsősorban a nap- és szélenergia kínálja.

2018. augusztus 31. 08:32 | MTI

A Teslával működik együtt a Mátrai Erőmű

A Mátrai Erőmű Zrt. a tavalyi 9,1 milliárd forintos veszteség után az idén egymilliárdos nyereséget vár - mondta a Világgazdaságnak a társaság vezérigazgatója. Valaska József a társaság megújuló energiára épülő fejlesztési terveiről is beszélt a lapnak, a stratégiát a szeptember 19-i közgyűlés tárgyalja majd.

2018. augusztus 23. 09:24 | Portfolio

A Mátrai Erőműnél elindult az új magyar energiastratégia kialakítása

Elkezdődött a 2030-ig szóló Nemzeti Energiastratégia aktualizálását célzó egyeztetés. Az energetikai államtitkár, illetve az energiahivatal és az MVM vezetői a Mátrai Erőmű tulajdonosaival és menedzsmentjével tárgyaltak a napokban - derül ki Horváth László Heves megyei országgyűlési képviselő Facebook-bejegyzéséből.

2018. június 04. 12:13 | Portfolio

A naperőművek éve lehet 2018 Magyarországon

Amint arról beszámoltunk, a 444.hu értesülései szerint a magyar állam hamarosan megvásárolhatja a Mátrai Erőmű melletti 16 megawattos naperőművet. A szóban forgó fotovoltaikus naperőmű jelenleg a legnagyobb Magyarországon, amely mintegy nyolcezer háztartást lát el villamos energiával. Várhatóan azonban már nem sokáig tartja meg első helyét, mivel több olyan beruházás is előkészítési, illetve kivitelezési stádiumban van, amelyek eredményeképpen több nagyobb naperőmű is megvalósulhat már 2018-ban Magyarországon. A napenergia hazai szabályozási környezetének várható változásairól a Portfolio június 7-i konferenciájának résztvevői első kézből tájékozódhatnak Bartal Tamástól, a Miniszterelnökség kabinet ügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkárától.

2018. május 11. 05:50 | Portfolio

Ezért szállt ki hirtelen a cseh befektető a Mátrai Erőműből

Egyáltalán nem tipikus a Mátrai Erőmű adásvételében részt vett cseh EPH (Energetický a Prùmyslový Holding) életében, hogy eladja a megvásárolt eszközt, a Mátrai esetében mégis ez történt. A szakmai irányítás kérdése gyakran a felvásárlások neuralgikus pontja, és a Mátrai Erőmű tranzakciójának is ez volt az az egyik olyan területe, ahol a felek másként képzelték el a jövőt. A tranzakció zárási folyamata alatt hasonló felvásárlásokkal 20 GW portfóliót kiépítő a prágai székhelyű szakmai befektető úgy döntött, hogy a Mátra jövőjével kapcsolatban fennálló véleménykülönbséget csak a tranzakcióból való kiépésével lehet a legegyszerűbben és legjobban feloldani - mondta el a Portfoliónak a Mátrai Erőmű tranzakciót cseh oldalról levezénylő Vinkovits András, az EPH tulajdonában lévő Budapesti Erőmű Zrt. (BERT) elnök-vezérigazgatója. Az energetikai szakember jelezte, hogy a tranzakció után Magyarország továbbra is mint potenciális növekedési terület szerepel az EPH stratégiájában.

2018. május 03. 16:59 | Portfolio

Az Opus-csoport irányítása alá került a Mátrai Erőmű

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hozzájárulását követően az Opus-csoport 85 százalékra növelte tulajdonrészét a Mátrai Erőmű többségi részvénycsomagját birtokló Mátra Energy Holding Zrt.-ben. A mai napon pénzügyileg is teljesített tranzakcióval az Opus-csoport kizárólagos és teljes körű irányítást szerzett a Mátrai Erőmű fölött.

2018. március 22. 08:44 | Portfolio

Mészároséké lett a Mátrai Erőmű

Az Opus Global Nyrt. valamint az Energetický a Prùmyslový Holding (EPH) közös érdekeltségében működik a Mátrai Erőmű, miután a magyar-cseh partnerek által 50-50 százalékban tulajdonolt Mátra Energy Holding Zrt. megszerezte a tranzakció zárásához szükséges engedélyeket, illetve kifizette a vételárat.

2018. március 07. 10:46 | Portfolio

Cáfolnak Mészárosék - Határidőre megveszik a Mátrai Erőművet

A sajtóban megjelent találgatásokkal szemben a szerződésben foglalt feltételeknek megfelelően határidőben teljesülni fog a Mátra Energy Holding Zrt. által megkötött, a Mátrai Erőmű Zrt. 72,6647 százalékos részvénypakettjére vonatkozó adásvétel - közölte az Opus Global Nyrt.

2017. december 13. 20:33 | Portfolio

A Mátrai Erőműre is lecsapnának Mészáros Lőrincék

Mészáros Lőrincékkel társulva igyekszik megszerezni a visontai Mátrai Erőművet a cseh Energeticky Prumyslovy Holding a.s. A felvásárlásra már céget is alapítottak 5 millió euró alaptőkével - tudta meg a HVG.

2017. augusztus 17. 08:40 | Portfolio

Paks 2 sem lesz elég

A Paks 2 lobbi egy újabb ütőkártyát kapott a kezébe, egy friss elemzés alapján már nem csak az evidencia, hogy az új paksi blokkokat meg kell építenünk, de a kereslet-kínálat várható alakulása alapján még Paks 2 is kevés lesz az áramigény kielégítésére. Nagyon kell Paks 2 szájbarágó következik.

2017. július 20. 10:09 | Portfolio

Cseh energiacéggel társulhat Mészáros Lőrinc a Mátrai Erőműért

Az állami MVM és a cseh EPH maradtak csak versenyben a Mátrai Erőmű megszerzéséért, és a cseh brókerek tűnnek az esélyesebbnek. Bár Mészáros Lőrinc is a visszalépők között volt, ezzel együtt a cseh EPH társaként, vagy támogatójaként ugyanakkor mégis érdekelt lehet a Mátrai jövőjében - írta az Index.

2017. május 27. 08:43 | MTI

Nem készül EU-s támogatási projekt a Mátrai Erőműnek

A magyar állam nem készít elő európai uniós támogatási projektet a Mátrai Erőmű Zrt. számára a tervezett új 500 megawatt teljesítményű erőművi egység telepítéséhez - közölte Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára képviselői kérdésre adott írásos válaszában pénteken a parlament honlapján.

2017. május 03. 12:59 | Portfolio

Erőművet vásárolhat Mészáros Lőrinc

A Mészáros és Mészáros Kft. is bejelentkezhet a Mátrai Erőmű valószínűleg eladásra kerülő mintegy 73 százalékos részesedésére - értesült a 444.hu.

2017. április 21. 08:59 | Portfolio

Kivételes válogatásba került be a hatalmas magyar naperőmű

A tiszta energia nem a jövő; hanem a jelen - ezzel a címmel közölt cikket és képgalériát a világszerte egyre nagyobb számban megtalálható, a napenergia hasznosításán alapuló kapacitásokról a Bloomberg. A válogatásba a Mátrai Erőmű 16 megawattos naperőműve, Magyarország legnagyobb fotovoltaikus kapacitása is bekerült.

2017. április 12. 09:40 | Portfolio

Új napelempark épülhet a Mátrában

Több mint 1,7 milliárd eurós beruházást mérlegel a Mátrai Erőmű ZRt. arra készülve, hogy majd be kell zárnia az együtt 700 megawattnyi lignitüzemű blokkjait. Bár gondolkodik a 2025-ig működési engedéllyel rendelkező egységek üzemidejének meghosszabbításában, de új célja a kis vagy nulla károsanyag-kibocsátású energiatermelés kibontakoztatása, illetve más tevékenységek kiépítése - írta a Világgazdaság.

2017. április 05. 09:20 | Portfolio

Eladják a Mátrai Erőművet

Öt befektető is bejelentkezett a Mátrai Erőmű Zrt. megvásárlására, ketten meg is adnák azt az árat, amit a német tulajdonosok kérnek az ország második legnagyobb áramtermelőjéért - írja a Világgazdaság.

Részletes keresés